autostura.hu
Autóval a világ körül


Audi Hungaria Classic 2012.

Budapest - Győr, március 30-31.

oldtimer szuperkupa

 

Viharos (szembe!)szél, csípős hideg, de a kocsikból nézve barátságosan sütő nap: ezt adta az időjárás-felelős a budaörsi Premier Outlets Centerből rajtoló 44 autós mezőnynek. A szél annyira bizonyította hatalmát, hogy néha még a lesúlyozott fotocellákat is eldöntötte, és a rajtkaput is csupán egyszer sikerült felállítanunk.

oldtimer szuperkupa

Az eligazításnál csak egy aprósággal bővült a megszokott információs anyag, hogy lesznek olyan mért szakaszok, ahol a célban mért sebesség minimum 18 km/h kell legyen. Meg is lettek az így összerakott 6 hosszú szakasz végére tett mérések áldozatai. Az első kísérlet tapasztalatai alapján a jövőben is lesznek ilyen jellegű feladatok.

A Budapest széléről induló csapatok Péliföldszentkeresztnél kétszer tértek vissza arra a mesés fekvésű birtokra, ahol egy-egy dupla titkost és gurulós 1/100-ast kellett teljesíteni. Külön kiemeljük a helyszín tulajdonosának rendkívül kedves fogadtatását, és itt is kifejezzük köszönetünket a lehetőségért. Ami az eredményeket illeti, a cseh Pance testvérek gyönyörű E-Type Jaguarja kétszer is nullás idővel nyerte a gurulóst, így várható volt, hogy a fiatal srácok a végelszámolásnál elöl lesznek.

Az ízletes és kiadós ebéd a tatai Gottwald Hotelben volt, majd következett egy olyan hosszú szakasz, ahol a rajt után nem sokkal a mért szakaszon megállítottuk a versenyzőket, és új feladatra kellett átállniuk. A futó idő kerek 10 másodperceinél kellett Le Mans-i érkezésre mérőgombot nyomni. Volt meglepetés, volt feszültség, volt blackout.

Gönyűnél mutatkozott be az első mért végsebességű szakasz, és igen érdekesek lettek az eredmények. Sokan nem érték el a minimumot, a másik véglet pedig a 60 km/h feletti cellaszakítás volt. Lesz mit gyakorolni...

A likócsi gokartpálya köré már legendák szövődtek, idén is többször visszatértünk a keskeny betonszalagra. Itt végződött a péntek és kezdődött a szombat. Az Audi Hungaria "Pipacs" épületében vacsoráztunk és tartottuk az első nap díjkiosztóját. A megszokott, hibátlan vendéglátás és a vetített képek és videók sokáig egyben tartották a mezőnyt.

Szombat reggel a gokartpálya - Gönyű - gokartpálya háromszögben születtek, vagy hullottak el a siker reményei. A kikötő ipartelepén többen is elnéztek egy pecsétet, és a minimum sebességes mérés is tovább szórta a meglepetéseket. Egy rendezőnek sok mindenre fel kell készülnie, de a legjobban a váratlan helyzetekre. Megint be lehetett bizonyítani, hogy jelesre vizsgázott a Chronomoto csapat, amikor a hosszú, ebéd előtti erdei szakaszon egy ipari méretű favágás munkásait kellett rábeszélni, hogy útban vannak, és szakítsák meg munkájukat, illetve el kellett takarítani az ágakkal belepett utat. A mezőny mindebből csak keveset látott, tapasztalt, ez a rendező feladata.

A pazar környezetű pannonhalmi ebéd után jött a Rábaring. Ezen a csodálatos fekvésű és még jelenlegi állapotában is lélegzetelállító adottságú tesztpályán lehet új feladatokat kitalálni, éltünk is a lehetőséggel. Ha valaki még nem ment egy nagy sebességű parabolika-kanyarban, nem is tudja érezni azt az eufóriát, amit a mi versenyeinken meg lehet élni. Ritka alkalom, ki is használták rendesen a csapatok, sok kép készült.

Az ETO Park befutójához a győri veteránosok elhozták kincseiket, így rendesen volt látnivaló a viharos szél ellenére is. A nagy nyüzsgésben sok ismeretség és fénykép született. Sajnos a világ leghosszabb rétesének rekordkísérletéről lemaradtunk, mert elfogyott mind a 100 méter...

A díjkiosztó vacsora helyszíne hagyományosan a Pipacs. A napközben készült felvételek mellett hirdettük ki az eredményeket. Erdélyi Zoltán és Csilla méltán nyerték a versenyt, legrosszabb eredményük, az eldobható egy 36-as mért cella volt. Második Gál István és Zelenák Melinda lett (Porsche 356A), harmadik Tajthy Attila és Janoczky Mónika (Volvo 123GT).

 

"Forrás: http://www.oldtimerexpo.hu"

<< Vissza
Ajánlott
Oldalak
Olcsó cégalapítás akár online cégalapítás, kft alapítás most kedvező árakon szakképzett ügyvédi irodák segítségével
olcsó cégalapítás
Magyarország egyik piacvezető domain és tárhely szolgáltatója egyedi tárhely ajánlatokkal, kedvező .HU és nemzetközi domain regisztrációval, SMTP szerver opcióval várja mindazokat, akiknek fontos honlapjuk biztonsága. Nálunk nincs megállás, miért üzemelte
Domain, tárhely, webtárhely, SMTP, VPS szolgáltatások
Kupon várárlás és bónusz kupon kedvezmények a legújabb csajos kuponok
Kupon, kupon vásárlás, bónusz kupon
A jövő informatikája - innovatív ügyfélszerző IT megoldások mindenkinek!
www.ens.hu
Buszrendelés és buszbérlés, egyéni és szakmai, kis és nagycsoportos kirándulások, városnézések, transzferek bel- és külföldön!
Buszbérlés és buszrendelés
Internet szolgáltatótól független e-mail küldés a világon bárhol mobiltelefon, laptop, vagy tablet segítségével. Legyen saját SMTP kiszolgáló szervere.
SMTP szerver, smtp kiszolgáló, smtp
Honlap és webáruház egyedileg igényesen elkészítve, keresőbarát kivitelezésben! Mindez elérhető árakon, INGYENES Google kampánnyal!
grafikai tervezés, honlap, webáruház, keresőmarketing (SEO), domain és tárhely
Dialekt: hogy EGYET értsünk! A Dialekt Fordítóiroda fiatal, dinamikus fordító és szakfordító csapata tevékenységének és szolgáltatásainak színvonalát képzett fordítóira, szakfordítóira, lektoraira és több éves szakmai tapasztalatra alapozza. Legyen Ön is
Fordítás, szakfordítás, fordítóiroda
autó autóstúra gépkocsi ralli túra utazás
SMTP.hu
DOMAIN NAGYKER - DOMAINEK KERESKEDELMÉVEL FOGLALKOZÓ KIKÖTŐ
Bérlet
Vásárlás
Hirdetnék